Orange Marmalade-
közeledik a Narancslekvár!
Már csak pár nap van hátra a Narancslekvár című sorozat premierjéig,
ezért gondoltam összedobok egy kis kedvcsináló bejegyzést,
hogy most már mindenkit lázba hozzon a sorozat.
A vámpírok és az emberek békeszerződést kötnek egymással,
de ez nem azt jelenti, hogy a két faj között minden rendben van.
Baek Ma Ri egy csendes lány, aki titkolja kilétét az emberek elől,
mivel nem akar gúnyolódás tárgyává válni...
Épp ezért, ha teheti kerüli őket. Egyik nap azonban teljesen
megváltozik az élete, amikor hazafelé tartva
beleharap Jung Jae Min nyakába, aki nem más,
mint az iskola legnépszerűbb tanulója...
Jae Min a történtek után nem tudja kiverni a fejéből Ma Ri-t,
majd mindent el fog követni annak érdekében,
hogy meghódítsa a lányt. Még egy zenei bandába is hajlandó lesz
belépni, hogy a lány közelében legyen...
Eddig három előzetes jelent meg,
már mind a három látható magyar felirattal a következő linkeken:
1. előzetes
2. előzetes
3. előzetes
Az első egy mélyebb lélegzetvételű, amit rögtön Jae Min könnyes
szemeivel indítanak, majd láthatjuk, ahogy Ma Ri nevét kiabálja.
A fájdalmasnak tűnő "majdnem" csók után pedig ki
is csordulnak azok a könnycseppek...
Amilyen rövid ez az előzetes, olyan tartalmas, hiszen ki ne lenne
rá kíváncsi, hogy miért is sír ilyen fájdalmasan Jung Jae Min,
illetve mi történt az arcával..
-Ha valaki ismeri az alatta szóló számot, súgja meg nekem a címét!-
A második előzetes már vidámabb hangvételű, ebben láthatjuk,
ahogy Jae Min "üldözni" kezdi Ma Ri-t, akibe belehabarodott és
szegény bizony nem érti, hogy a lány miért nem figyel fel rá...
A harmadik előzetesben már szóba kerülnek a vámpírok és egy olyan
jelenetet is láthatunk, amibe Jung Jae Min padtársa a torkának ugrik...
Majd feltűnik Han Shi Hoo egy vámpír fiú, akinek szintén nagy
jelentősége lesz a kapcsolatok alakulásában...
Eddig három előzetes jelent meg,
már mind a három látható magyar felirattal a következő linkeken:
1. előzetes
2. előzetes
3. előzetes
Az első egy mélyebb lélegzetvételű, amit rögtön Jae Min könnyes
szemeivel indítanak, majd láthatjuk, ahogy Ma Ri nevét kiabálja.
A fájdalmasnak tűnő "majdnem" csók után pedig ki
is csordulnak azok a könnycseppek...
Amilyen rövid ez az előzetes, olyan tartalmas, hiszen ki ne lenne
rá kíváncsi, hogy miért is sír ilyen fájdalmasan Jung Jae Min,
illetve mi történt az arcával..
-Ha valaki ismeri az alatta szóló számot, súgja meg nekem a címét!-
A második előzetes már vidámabb hangvételű, ebben láthatjuk,
ahogy Jae Min "üldözni" kezdi Ma Ri-t, akibe belehabarodott és
szegény bizony nem érti, hogy a lány miért nem figyel fel rá...
A harmadik előzetesben már szóba kerülnek a vámpírok és egy olyan
jelenetet is láthatunk, amibe Jung Jae Min padtársa a torkának ugrik...
Majd feltűnik Han Shi Hoo egy vámpír fiú, akinek szintén nagy
jelentősége lesz a kapcsolatok alakulásában...
Lássuk a fő karaktereket!
1. Jung Jae Min- Yeo Jin Goo
Jung Jae Min az iskola legnépszerűbb tanulója, akinek van egy olyan
tulajdonsága, hogy ki nem állhatja, ha hozzáérnek. Ennek a
mostohaanyja az oka, aki rendszeresen verte őt szinte mindenért.
Remek kosárlabda játékos és bár ő mindig figyelmen kívül hagyja a lányokat,
a lányok soha nem hagyják figyelmen kívül őt...
Beleszeret Baek Ma Ri-ba és bármire hajlandó lesz a lányért.
Kész nekimenni bárkinek, aki egy kicsit is bántja a lányt...
2.Baek Ma Ri- Seol Hyun
Baek Ma Ri egy csendes, de ugyanakkor vonzó vámpír lány,
aki titkolja kilétét. Az összes fiút habozás nélkül visszautasítja,
ezért a többiek "Jéghercegnőnek" szólítják. Azért viselkedik ilyen hűvösen
mindenkivel, mert az előző iskolájában nevetség tárgyává vált,
miután kiderült, hogy vámpír. Előtte voltak barátai, de miután kiderül valódi személyazonossága az emberek mindig félni kezdtek,
hogy megharapja őket, úgyhogy úgy dönt, titkolni fogja valódi kilétét.
Arra azonban nem számít, hogy beleszeret Jung Jae Min-be.
3. Han Shi Hoo-Lee Jong Hyun
Han Shi Hoo egy magabiztos személyiségű vámpír, aki elég
nagyra tartja magát. Egyáltalán nem bízik az emberekben.
A viselkedése ellenére úgy tűnik még is van egy törődő énje,
aki bármitől kész Ma Ri-t megóvni. Mivel kedveli a lányt, ezért nagyon
nem veszi jó néven, amikor Jae Min megsérti az érzéseit és megsiratja Ma Ri-t.
Az egyre kevesebb vámpír miatt házasságra van "kényszerítve"
Ma Ri-val, azonban a lány nem tudja tolerálni, hogy Han Shi Hoo
ivott már emberi vért...
4. Jo Ah Ra- Gil Eun Hye
Jo Ah Ra teljesen bele van esve Jung Jae Min-be. Egyik nap talál
egy disznóvéres italt Ma Ri táskájában, majd megfenyegeti a lányt,
hogy mindenkinek elmondja a titkát. Nagyon féltékeny Ma Ri-ra Jae Min
miatt, ezért utálja a lányt. Mindenhol megpróbál keresztbe
tenni neki, de ezt persze Han Shi Hoo sem hagyja annyiban...
Összefoglalva az Orange Marmalade egy gyönyörű
romantikus fantasy lesz életről-halálról, emberségről és
persze a tiszta szerelemről erejéről!
Colette_
hogy mindenkinek elmondja a titkát. Nagyon féltékeny Ma Ri-ra Jae Min
miatt, ezért utálja a lányt. Mindenhol megpróbál keresztbe
tenni neki, de ezt persze Han Shi Hoo sem hagyja annyiban...
Összefoglalva az Orange Marmalade egy gyönyörű
romantikus fantasy lesz életről-halálról, emberségről és
persze a tiszta szerelemről erejéről!
Colette_
Szia Colette!
VálaszTörlésNagyon jó kis blog bejegyzés lett ;) :D
A szereplők jellemzését valamilyen oldalról fordítottad, vagy aztán csak beadtad a derekad, és elolvastad a webtoon-t? :P :D
Már nagyon várom a hétvégét, és én is melegen ajánlom, khmm, remélem hogy hamar meg is születik hozzá majd az angol felirat! :D Az első két részt tuti meg fogom nézni angollal kíváncsiságból, aztán meg persze jöhet a magyar felirat, aminél jól ki lehet dumálni a részeket :P :D
Szia Pasta Love! :D
TörlésNem adtam be a derekam, egy oldalról fordítottam. Pontosabban elég sok mindent olvasgattam úgy az egészről, hogy képbe legyek mire a fordítást kezdem. :) Amúgy attól félek, hogy majd benyögnek valamit mondjuk a 7. rész végén és nem fogom bírni kivárni az egy hetet a következő részig, hanem nekiesek a webtoon-nak, Kinézem magamból. Annó, ha a HSLO meg lett volna így biztos nem várom meg a sorozat végét... :D Na majd meglátjuk mikor sikerül "megtörnöm"... :D Remélem hamar lesz angol, ha első este nem lesz én koreaiul is bevállalom, utána ha kijön az angol úgy is minden sort "átrágok". :D Már csak pár nap!!!!
El sem hiszem, hogy már itt van:) Amúgy is befejeztem a sorozataimat, és épp attól szenvedek, hogy nincs mit néznem XD Remélem, nem fogják elrontani!
VálaszTörlésNeked peid előre köszönöm a fáradozást, mert noha az utóbbi fél évben sokat fejlődött a szókincsem angolból (a beadandóknak, meg az 'angolcikk' mániás tanáraimnak köszönhetően), azért magyarul még mindig jobban élvezem majd a sztorit. Lehet, a várakozás megkönnyítése végett majd újrakezdem a webtoont is:)
Hát én se hiszem el.. :D Egy hónapja még azt hittem sosem lesz premier.. Amúgy nem hiszem, hogy elrontják így az előzetesek alapján. Szerintem egy szép történetet fogunk kapni. :) Én imádok angolul sorozatot nézni, de vannak olyan fordítók, akiknek nagyon szívesen nézem a munkájukat. Olyankor én is érzem, hogy magyarul sokkal "pihentetőbb" nézni. :D Már alig várom, hogy láthassuk ezt a sztorit. :))))
TörlésMagyarul úgy látszik elfelejtettem: Neked pedig ( :) )
VálaszTörlésNe aggódj, megértettem volna. Velem is előfordul néha, hogy félre pötyögök. :D
TörlésNem szokványos a tartalom, ezért valami nagyon jóra számítok! Kíváncsian várom már! :)))
VálaszTörlésHát az új előzetes alapján nagyon jó is lesz.. :D Legalábbis nekem nagyon tetszett. :) Nemsokára péntek.. :P
TörlésAj de várom már :D Kíváncsi vagyok rá. Olvasni olvastam mát a történetet és nagyon tetszett
VálaszTörlésÉn csak jókat hallottam a történetről. Én is kíváncsi vagyok rá, már nem kell sokat várni. Hála égnek.... ;)
TörlésSzia Colette ! :) Próbáltam keresni a zenét amit mondtál, de nem találtam. Helyette találtam egy másikat, de lehet youtobos linket nem teszi ki :)
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=zcvdUdRQe_E
Szia Yume!
TörlésDrága vagy, hogy meg akartad keresni nekem. Képzeld az első részbe többször elhangzott, úgyhogy az OSt része, szóval idők kérdése és meg is lesz. ;)
Kitartás akkor :)
VálaszTörlés